Menü
Kosár

Adatvédelem

Adatvédelmi nyilatkozat

ADATVÉDELMI és ADATKEZELÉSI ELVEKRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS ÉS NYILATKOZAT

az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései alapján

Jelen Tájékoztatás és Nyilatkozat célja, hogy a EUsleep Hungary kft (1134 Budapest, Váci út 19.; Adószám: 32559125-2-41; Cégjegyzékszám: 01-09-430567) mint Adatkezelő által kezelt személyes adatok érintettjei megfelelő tájékoztatást kapjanak az Adatkezelő által kezelt személyes adataik kezeléséről és védelméről. 

Jelen Tájékoztatás és Nyilatkozatban alkalmazott egyes szavak és kifejezések olyan értelemmel bírnak, ahogy azok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározásra kerültek. 

Ennek megfelelően:

adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja

érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy     

személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret - valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés

Az Adatkezelő kizárólag az érintettek önkéntes adatszolgáltatása és hozzájárulása alapján – például, különösen, de nem kizárólagosan elektronikus levél, vagy postai levél küldése, regisztráció, űrlap kitöltése, hírlevélre való feliratkozás, nyereményjátékban való részvétel, stb. – juthat személyes adat birtokába és kezelheti azokat. 

Az adatkérés során az Adatkezelő közli az adatkezelés célját az érintettel, tájékoztatja őt az adatkezelés mértékéről. Az Adatkezelő csak olyan személyes adatot kezel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas és kizárólag olyan mértékben, ahogy az a cél megvalósulásához szükséges. 

Az Adatkezelő a kezelés során biztosítja az adatok pontosságát, teljességét és - ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges - naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Amennyiben valamely érintett az adott adatszolgáltatás során kifejezetten másképp nem rendelkezik, az Adatkezelő az érintett  által megadott személyes adatokat az adatkezelési jogosultság, érintett általi visszavonásáig a szolgáltatásának nyújtása céljából (a www.matracpontok.hu elnevezésű weboldal teljes körű használata pl. regisztráció, vásárlás érdekében) kezeli és használhatja fel.

Az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatok kizárólag abban az esetben adhatóak tovább harmadik személy részére, ha az érintett ehhez előzetesen és kifejezetten írásban hozzájárult, vagy törvény az adattovábbítást elrendeli.

Az Adatkezelő főszabály szerint csak az önkéntesen rendelkezésére bocsátott személyes adatokat kezeli. Az önkéntes adatszolgáltatáson túl, az Adatkezelő kizárólag a hatályos jogszabályok kötelezően alkalmazandó rendelkezése/rendekezései alapján és esetekben kezelhet, illetve továbbíthat adatokat. 

Az Adatkezelő magas színvonalú technikai védelmi intézkedések alkalmazásával gondoskodik az általa kezelt adatok biztonságáról, továbbá azon belső szabályzatok kialakításával, amelyek szervezési és eljárási oldalról arra hivatottak, hogy megakadályozzák az adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, nyilvánosságra hozatalt, illetve általában a jogosulatlan adatkezelést, illetve felhasználást.

Személyes adat kizárólag az érintett kifejezett hozzájárulása alapján hozható nyilvánosságra, továbbá az Adatkezelő kötelezi magát arra, hogy a tőle telhető legmagasabb védelmet biztosítja és nyújtja a személyes adatok kezelése során és az esetleges azokhoz történő jogosulatlan hozzáférésekre vonatkozóan. 

Az Adatkezelő szigorúan bizalmasan kezeli a szerződéses partnereinek személyes adatait annak érdekében, hogy eleget tegyen a vonatkozó európai uniós és nemzetközi adatvédelmi előírásoknak, illetve szabványoknak és egyidejűleg biztosítsa mind szerződéses partnerei-, mind saját üzleti érdekeit, továbbá eleget tudjon tenni az általa a szerződéses szabadság keretein belül vállalt üzleti titoktartási és know-how megőrzési kötelezettségeknek.

Személyes adat csak törvényesen szerezhető meg, kezelhető és tárolható. 

Amennyiben az adatkezelés célja már nem áll fenn, az Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül külön kérelem nélkül törli a vonatkozó személyes adatokat.

Az érintett kérésére az Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb a vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül tájékoztatja az érintettet az általa kezelt személyes adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, az adatkezelést végző személyekről, az adatkezelés időtartamáról, illetve az érintett kapcsolódó jogairól és jogorvoslati lehetőségeiről.

Az érintett kérésére az Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb a vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül intézkedik az érintett általa kezelt személyes adatának helyesbítéséről, módosításáról, illetve törléséről. 

Az Adatkezelő felhívja az érintett figyelmét, hogy bármikor, indokolás nélkül kérheti adatainak, vagy adatai egy részének helyesbítését, módosítását, törlését, illetve visszavonhatja a korábban megadott adatkezelésre vonatkozó engedélyét, hozzájárulását.

Ha az érintett úgy ítéli meg, hogy az Adatkezelő az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, illetőleg más jogszabályok rendelkezései, vagy a jelen Tájékoztatásban és Nyilatkozatban írtak ellenére kezeli a személyes adatát/adatait, úgy az Adatkezelőnél tiltakozhat személyes adatának/adatainak kezelése ellen. 

Az Adatkezelő az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével a tiltakozást haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül megvizsgálja, és döntésének eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. 

Ha az Adatkezelő az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést - beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot/adatokat korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében. 

Ha az érintett az Adatkezelő döntésével nem ért egyet, illetve ha az Adatkezelő a határidőt elmulasztja, az érintett - a döntés közlésétől, illetve a határidő utolsó napjától számított 30 napon belül - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 22. §-ban meghatározott módon bírósághoz fordulhat.

ADATKÉRÉS ÉS COOKIE-K

A Weboldal használatához a Felhasználónak általában semmilyen adatot nem kell megadnia. Bizonyos szolgáltatások igénybevételéhez azonban szükséges lehet, hogy meghatározott személyes adatait az Üzemeltető rendelkezésére bocsássa.

A szolgáltatástól függően az alábbi személyes adatokra lehet az Üzemeltetőnek szüksége:

  • neve és elérhetőségei, beleértve az e-mail címét, lakcímét valamint a vállalatára vonatkozó adatokat;
  • személyes és szakmai érdeklődésére vonatkozó információk;
  • demográfiai adatok;
  • termékeinkkel kapcsolatos tapasztalatai és az elérhetőségeire vonatkozó preferenciák, hogy további információkat tudjuk nyújtani Önnek termékeinkről és szolgáltatásainkról.
  • A cookie-k a böngészésre használt eszközének paramétereiről, annak böngészőjéről, valamint az Ön esetleges beállításairól, korábbi látogatásairól tárolhatnak információkat, hogy ezáltal is jobb felhasználói élményt tudjunk nyújtani Önnek.

Ezen túl a weboldal cookie-kat, azaz sütiket helyezhet el a Felhasználó böngészésre használt eszközén, amennyiben ezt Ön kifejezetten jóváhagyja a weboldalra való első belépéskor. Fontos, hogy ezek a cookie-k nem az Üzemeltetőnél, hanem a Felhasználó böngészésre használt saját eszközén kerülnek elhelyezésre, így a felhasználó az, aki teljes mértékben rendelkezik felettük.

1. A KEZELT ADATOK KÖRE

A Weboldal megtekintése során, a Felhasználó gépén elhelyezett cookie-k használata segítségével automatikusan rögzítésre kerülhet a Felhasználó látogatásának kezdő és befejező időpontja, IP-címe, illetve egyes esetekben – a Felhasználó számítógépének beállításától függően – a böngésző, az operációs rendszer típusa, nyelve, a Felhasználó eszközének paraméterei, a felhasználó által a Weboldalon megadott beállítások, a meglátogatott aloldalak és az azokon eltöltött idő. Az Üzemeltető ezen adatokat nem kapcsolja össze és nem is tudja összekapcsolni személyes adatokkal, ezek megosztásáról Ön dönt a részünkre adott kifejezett felhatalmazás, valamint a böngészőjében megadott cookie-beállításaival.

A Weboldal használatához megadott egyéb adatok kezelése is a felhasználó önkéntes hozzájárulásával történik.

Az Üzemeltető kéri, hogy “Kiskorúak” – a vonatkozó helyi jogszabályok meghatározása szerinti – jogügyleteket (vásárlás vagy bármilyen más ügylet) szülő vagy törvényes képviselő engedélye nélkül ne tegyenek.


2. AZ ADATKEZELÉS CÉLJA

Az adatkezelés a Weboldal szolgáltatásait igénybevevő regisztrált Felhasználók és az Üzemeltető közötti folyamatos kapcsolatot, a felhasználói élmény javítását, valamint a közvéleménykutatást szolgálja. A cookie-k használata révén a rendszer automatikusan statisztikai adatokat generál a látogatás időtartamáról, a meglátogatott oldalakról annak érdekében, hogy a Weboldal szolgáltatásait az Üzemeltető tovább tudja fejleszteni, optimalizálni, még inkább a Felhasználó igényeire szabni. Az Üzemeltető a cookie-kat arra is felhasználja, hogy a következő látogatás során a Felhasználó korábbi tevékenységével összhangban lévő tartalmat nyújtsa a Felhasználó számára, automatikusan be tudja tölteni annak saját beállításait, így kényelmesebbé téve a weboldal használatát.

A felhasználó által megadott egyéb adatokat az Üzemeltető kizárólag abból a célból használja és kezeli, hogy magasabb szintű szolgáltatást tudjon a Felhasználó részére nyújtani, különösen az alábbi területeken:

  • a Weboldalon feltett kérdéseire történő válaszadáshoz;
  • hírleveleink eljuttatásához;
  • belső nyilvántartásához;
  • a Weboldal tartalmának fejlesztéséhez;
  • a Weboldal frissítéséről történő tájékoztatáshoz;
  • a Weboldal tartalmának testre szabásához;
  • ahhoz, hogy eljuttassuk a Felhasználónak azokat a kiadványokat, amelyeket honlapunkon megrendel.

A kapcsolatot az Üzemeltető e-mailben, telefonon, faxon vagy levélben veheti fel a Felhasználóval kivéve, ha ezek közül valamelyiket preferenciaként megjelölte. Az Üzemeltető a megjelölt céloktól eltérő célra a személyes adatokat nem használja. Az így megadott adatok kezelése a Felhasználó önkéntes hozzájárulásával történik.

Az Üzemeltető a Felhasználókra vonatkozó valamennyi adatot és tényt bizalmasan kezel, azokat kizárólag a szolgáltatásai fejlesztéséhez és saját statisztika készítéséhez használja fel. Az ezekről készült kimutatások publikálása csak olyan formában történik, amely nem alkalmas az egyes Felhasználók egyedi beazonosítására.

Személyes adatait hozzájárulása nélkül az Üzemeltető nem továbbítja, nem teszi közzé, nem adja el, illetve nem adja bérbe és harmadik személy részére nem teszi hozzáférhetővé, ha csak ezen Adatvédelmi nyilatkozatban foglalt célok miatt szükséges, vagy azt jogszabály írja elő.

Amennyiben a Felhasználó azért adta meg személyes adatait, hogy e-mailben kapjon tájékoztatást az Üzemeltető szolgáltatásairól, továbbra is e-mailben fogja ezt elküldeni a részére, hacsak kifejezetten ennek az ellenkezőjét nem kéri. Egyéb esetben, amikor személyes adatait adja meg az Üzemeltető részére, lehetősége van kiválasztani, hogy szeretné-e az ilyen jellegű tájékoztatókat e-mailben is megkapni.


3. AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA

A session ID-k a Weboldal elhagyásakor automatikusan törlődnek, ugyanakkor a cookie-k egy másik része abban nyújt segítséget az Üzemeltető számára, hogy használatuk révén az Üzemeltető tisztában legyen a Felhasználó korábbi beállításaival, az általa megadott adatokkal, információkkal, weboldal használatának egyéb jellemzőivel, hogy azokat a következő látogatáskor ne kelljen ismét megadnia, valamint beállításai automatikusan betöltődjenek egy kellemesebb felhasználó élmény elérése érdekében. Ezeknek a cookie-knak a lejárati ideje változó, de jellemzően addig vannak jelen a Felhasználó eszközén, ameddig azokat a Felhasználó nem törli.

Az Üzemeltető nem vállal felelősséget a már törölt, de az internetes keresőprogramok közreműködésével mégis archiválásra került, korábbi oldalaiért. Ezek eltávolításáról a keresőoldal működtetőjének kell gondoskodni.


4. AZ ADATOKHOZ HOZZÁFÉRŐK KÖRE, ADATFELDOLGOZÓK

A Felhasználók által megadott személyes adatokhoz az Üzemeltető munkatársai férhetnek hozzá.

Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek az Üzemeltető nem ad át. Ez nem vonatkozik az esetleges, törvényben előírt, kötelező adattovábbításokra, amelyekre csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Az Üzemeltető az egyes hatósági adatkérések teljesítése előtt minden egyes adat tekintetében megvizsgálja, hogy valóban fennáll-e az adattovábbítás jogalapja.


5. A FELHASZNÁLÓK SZEMÉLYES ADATAIK KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATOS JOGAI, AZ ADATTÖRLÉS

Az adatkezelés jogalapja a Felhasználók önkéntes hozzájárulása.

Személyes adataik kezeléséről a Felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az Üzemeltető kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az Üzemeltető nevéről, címéről (székhely: 1134 Budapest, Vác út 19.) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás az Üzemeltető postai címén a(z) info@matracpontok.hu e-mail címen kérhető.

Ugyanezeken az elérhetőségeken kezdeményezheti a Felhasználó személyes adatainak helyesbítését és törlését is.

A Weboldal szolgáltatásainak nem megfelelő igénybevétele esetén, valamint a Felhasználó saját kérésére a hozzá tartozó adatokat töröljük. A törlésre a törlési igény megkezdésétől számított következő munkanapot követő 24 órán belül kerül sor.

Személyes adatainak biztonságára az Üzemeltető nagy hangsúlyt fektet. Azért, hogy megakadályozzuk a személyes adatokhoz történő jogosulatlan hozzáférést, megfelelő fizikai, elektronikus eljárást alkalmazunk az online beérkezett adatok védelméért és biztonságáért.

Amennyiben a Weboldallal kapcsolatos cookie-beállításain kíván módosítani, esetleg azokat törölni szeretné, akkor azt – mivel a cookie-k a felhasználó gépén és nem a Weboldal Üzemeltetőjénél kerülnek tárolásra – a web elérésére használt böngésző beállításainál teheti meg. Ezekről az Ön által használt böngésző saját Súgójában kaphat további tájékoztatást, és segítségével módosíthat korábbi cookie-beállításain, esetleg törölheti a böngészésre használt eszközén a korábban az Üzemeltető által elhelyezett cookie-kat.


6. ADATBIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK

Az Üzemeltető a személyes adatokat a Magyar Hosting kft szervererein tárolja, amelyek 24 órás személyi őrzéssel védettek, és a magyarországi internet gerinchálózaton találhatóak.


7. JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

Az a Felhasználó, aki úgy érzi, hogy az Üzemeltető megsértette a személyes adatok védelméhez való jogát, igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti, vagy kérheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) segítségét is. Az erre, valamint az Üzemeltető kötelezettségeire vonatkozó részletes törvényi rendelkezéseket a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 2011. évi CXII. törvény tartalmazza.

Az Adatvédelmi nyilatkozat kialakításakor a 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról; illetve az 1998. évi VI. számú az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során – törvényt vettük alapul.


8. TÁJÉKOZTATÁS A MAGÁNSZFÉRÁT FENYEGETŐ VESZÉLYEKRŐL

Az Internet használatával együtt járnak különböző, a magánszférát fenyegető veszélyek.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a Weboldalon leírt véleménye személyes adat, amelyből különleges adataira, akár származására, politikai véleményére is lehet következtetni. Ezen adatok mindenki számára megismerhetővé válnak.

Javasoljuk, hogy személyes adatai védelme érdekében használjon PET technológiát (Privátszférát erősítő technológia). Számos honlapon talál erre vonatkozó információt.


Az Adatkezelő az általa kezelt adatokkal kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat az info@matracpontok.hu e-mail címen vagy 1134 Budapest, Váci út 19. alatt várja. 

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni. Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c. Telefon: + 36 (1) 391-14-00. Fax: + 36 (1) 391-14-10. E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu